My name is Attila Soós. I took my first picture when I was three years old, covering one eye with my hand and saying: “TA”…
At about five, my favourite toy was a Tomahawk. Fourty winters have passed by and not much has changed. My attraction towards the indians remained the same and the Tomahawk was replaced by a pipe of peace. During a sacred ceremony I received the name “Pinto Horse” from a very important friend of mine and I’ve been using this name ever since , it became a part of me. I am a nomad photographer of the 21st century and I allowed and pushed myself to be driven by the light of the night Sun.
I was slightly upset, because now I need a machine to be able to capture the things that surround me, not as it used to be before, when my eyes were enough to do so. Since my childhood I learned to love and show respect towards nature.
My motto is: “Live in such a manner not to disturb the nature that surrounds you”.
For me Photography is like riding. A good rider will never control his big horse, but pass his feelings into the animal and then the big horse will carry him wherever he wants, as if they were a single body. This is what it means to be a good rider.
Understand the light and share your feelings! The horse and the rider. The light and the illuminator. The light hunter. That’s me.
Primele poze le-am facut pe la 3 ani... Imitand fotagrafii, acopeream un ochi cu palma si ziceam: 'TA”... La 5 ani, jocul meu preferat era un Tomahawk. Dupa 30 de ierni nu s-au schimbat mult lucrurile... Am involuat putin si acum trebuie sa folosesc un aparat ca sa eternizez lucrurile (mediul) care ma inconjoara. Iar Tomahawk-ul l-am schimbat cu pipa pacii... Nu am castigat niciodata nici un concurs foto. Poate aveam sanse mai mari daca participam macar o data. In cadrul unei ceremonii sacrale(native american) am primit numele „Calul cu pete”. Pinto Horse. Sunt un fotograf nomad din secolul XXI si ma conduce lumina soarelui de noapte. (si ma las condus de lumina soarelui de noapte) Acasa am invatat respectul si uimirea fata de natura. Motto-ul meu este: ” Traieste astfel incat sa nu deranjezi mediul care te inconjoara”. Pictografia este precum calaria. Atunci esti un bun calaret cand nu vrei sa dirijezi "cainele mare" (amero-indienii nu aveau cuvant pt cal , ii spuneau "cainele mare") ci ii transmiti sentimentele tale astfel incat sa te duca unde vrei, ca si cand ar fi propriul tau corp. Intelege lumina si transmite sentimentele tale! Numai atunci poti sa faci ceva de valoare in fotografie cand nu te deranjeaza aparatura folosita. Calul si calaretul... Lumina si iluminatorul... Calareste lumina!
__________________________________________________
Az első fényképemet három évesen készítettem. Utánozva a fényképészeket, letakartam az egyik szemem és azt mondtam: „tá..!". Öt évesen kedvenc játékom egy indián tomahawk volt. 40 tél után nem sok minden változott az életemben. Az indiánok iránti vonzalmam megmaradt, és a tomahawkot lecseréltem egy békepipára. Egy izzasztókunyhó szertartáson a Foltos Ló nevet kaptam egy számomra igen fontos személytől, és ezt a nevet azóta is előszeretettel használom, a részemmé vált. XXI. századi nomád képíró lettem, az éjszakai nap fénye kísér utamon. Némileg visszafejlődtem és ma már egy masinát kell használnom a képíráshoz, nem úgy, mint régen, amikor elég volt csak a szememmel megörökíteni a körülöttem lévő világot. A természet csodálatát és tiszteletét otthonról hoztam. Mottóm: „Élj úgy, hogy ezzel ne zavard a környezetedet." A képírás számomra olyan, mint a lovaglás. Akkor vagy jó lovas, ha nem irányítani akarod a „nagy kutyát”, hanem átadod neki az érzéseidet, és ő oda fog vinni, ahova szeretnéd, hiszen harmóniában vagy vele, mintha a testrészed lenne. Értsd meg a fényt és add át az érzéseidet! A ló és lovasa. A fény és a fényíró. A fény lovasa. Ez vagyok én.
